Számadás

Sok ember életében eljön a pillanat, hogy számot adjon adjon magának. És talán a környezetének. Talán itt van a pillanat, hogy mérlegeljem a környezetem és a köztem levő kapcsolatot.

Sok minden történt velem az elmúlt pár hónapban. Hideg is, meleg is. A legmelegebb, hogy olyan munkahelyem lett végre, ahol fontosnak érzem magam, és ami a legfontosabb: megbecsülnek. Ettől sokkal nyugodtabb, és kiegyensúlyozott vagyok, ami nem volt rám jellemző az elmúlt egy-két évben.

Akad, aki skizofrénnek, beteg embernek állít be az ismerősei előtt, de nem haragszom rá, bárki bármit mondhat rólam, legfeljebb rosszul esik, de nem lesz az életem középpontja, hogy ezzel törődjek. Én nem fogok másról pszichológiai véleményt mondani, mert nem ezért élek. Olyan vagyok, amilyen vagyok, egyes ember szerint sérült, mások szerint már nagyon is megbízható, de akadnak, akik még szeretnek is.

A leghidegebb esemény a hitetlenség, és az ebből fakadó konfliktusok lettek. Ösztönös ember vagyok, azt szeretem, és ahhoz fordulok bizalommal, akikhez úgy érzem, megtehetem. De én is tudok tévedni. Ezt nehéz elfogadni, de már meg tudom tenni. Nem játékosként élek, hanem emberként. Nehezebb, de jobb érzés...:)

De akad egy konfliktus, ami képes mindent beárnyékolni. Édesanyám. Sok mindent elrontottam vele kapcsolatban, sokszor nem voltam vele őszinte. És ez fáj. Mert nem ezt érdemelte volna. Ha visszautazhatnék öt évet az életemben, másként cselekednék.Mert az ő világnézetét sokban befolyásoltam. De a hangulati változásait nem gondolom, hogy én okoztam volna. Már 7-8 évesen is emlékszem ebből fakadó veszekedésre, bár akkor a nővérem volt a "célpontban". Meg kell tanulnunk együtt élni, ami már talán rajtam nem múlik, ha nem megy együtt, akkor meg kell találni a megoldást. Még nem tudom, képes vagyok-e egy ilyen hangulatembert hosszútávon kezelni, de majd kiderül. Én sem vagyok könnyű eset, skorpió révén amit a fejembe veszek, abból nem engedek... De már tudok alkalmazkodni.

Van egy kérdés, ami mostanság nagyon foglalkoztat: a hála.

Magamból kiindulva próbálok közelíteni ehhez a fogalomhoz. Miért vagyok hálás? A rosszakért tudok-e hálás lenni, csak mert tanultam belőle? Talán még nem. Még nem vagyok elég bölcs, vagy elég naív...:) De számot kell adnom az előző munkahelyemmel kapcsolatban. Eljött ennek is az ideje, eddig féltem a feladattól, de mára úgy hiszem, meg tudom tenni.

2002 januárja óra voltam az előző munkahelyemen. Hihetetlenül szép dolgokat köszönhetek ennek, de legalább ennyi fájdalmat is. A hála fogalmi fejtegetése is az elmúlt 6 évre vezethető vissza. Az energiaáramlás, mint fizikai és szellemi folyamat, az ének tanulmányaim kapcsán lett a gondolkodásom része. És úgy éreztem, ez a végére igencsak egyoldalúvá vált. Energiát fektetni dolgokba. A Többi kifejtést majd máskor.