Úgy tűnik, mindig akkor adom írásra a fejem, amikor valamit magamban nem tudok megoldani. Vagy éppenséggel közölni kívánok valamit, mindenkivel.
Nagyon jól esett ez a pár hét nyugalom, úgy hiszem, eddigi rövid életem legizgalmasabb időszaka áll mögöttem. Talán észrevettétek, nem lehetett elérni (megjegyzem, a tőlem megszokott módon), mivel megintcsak igyekeztem aktívan pihenni. Már egyértelműen elérhető vagyok, már nem pihenhetek. Jelzem, nem is szeretnék, egy idő után be tudok dilizni a nyugalomba, koromtól, vagy habitusomtól függve, nem tudok megülni a valagamon, ahogy ezt édesanyám mondani szokta...
Jó kis hétvége áll mögöttem: bográcsozással egybekötött sátorparty, aztán esőben történő szalonnÁZÁS -szó szerint, majd egy igazi, falusi bál, a maga szépségével, és csúnyaságával... A zenekar nagyon jó volt, csak jobban tennék, ha táncolnának... pláne a hölgy, akinek a hangja inkább egy mutáló rénszarvasra emlékeztetett, de a közönség mindent megbocsát, megfelelő mennyiségű és töménységű alkohol elfogyasztása után...De mindent összevetve, nagyon jól éreztem magam, hiszen olyan emberekkel voltam, akik nagyon közel állnak hozzám, és akikkel nagyon ritkán találkozhatok. Jó volt, és pont!
Csütörtöktől ismét hadrendbe állok, rettegjen a színházi világ...:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése