Születésnap? Frászt...:D

Kedves mindenki!
Milyen érdekes lény az ember! Ahogyan növekszik, úgy felejti el a születésnap okozta izgalmakat. Én legalábbis így érzem. Nem okoz örömet, még várakozással sem tölt el, hogy aznapos leszek. Bár lehet, hogy csupán sosem volt olyan emlékem a születésnapomat illetően, ami olyan hihetetlenül maradandó lett volna. A családomat úgysem láthatom, nekik ez nem jelentene annyit, mint nekem, de nem is várhatom el tőlük. Így szépen, csendben 23 leszek, és még egy évvel közelebb kerülök a nyugdíjkorhatárhoz... És ez így van rendjén. Bár ez megintcsak erősíti bennem a magány érzetét. Hiába van meg mindenem, mégis magányosnak érzem magam, barátaim nincsenek. Ez bizonyára az én hibám, én nem voltam hozzájuk hű, talán.

Mindenesetre ezen nincs értelme filozofálnom, az igazi barátokat majd az élet hozza, vagy rájukvilágít egy égi lámpással, hogy észrevegyem, már régen itt vannak...

Ma este nem dolgozom. Ami nem is baj, bár valamiért szívesen beleölném magam a munkába. Viszont a semmittevést nem bírom, inkább hazajöttem, és iszok egy sört, majd szépen, csendben elalszom a tévé előtt...micsoda önfeledt program, nem igaz?

Nem bánom, ezt hozta az élet, ezt rendelte a sors, vagy ezer féleképpen fogalmazhatnék, a lényeg, hogy elfogadom. De a magányt sosem fogom tudni elfogadni. Remélem nem lesz rendszeres élettársa életemnek... de várom az égi jelet, hogy mit tegyek.

Gould