Bizalom?

Történnek velem a dolgok, mint bárki mással. Jók, rosszak egyaránt.

De a szülinapi bulit nem tudom hova tenni.

Ne haragudj kedves olvasó, nem hiszem, hogy érteni fogod, amiről írok, nem is baj, a lényeg, hogy én túltegyem magam ezen az egészen. Ittasan együtt aludni egy olyan sráccal, aki úgyszintén ittas, és talán tetszik neki H., hát ez így nekem nem fér bele az értékrendembe.

A bizalom egy rendkívül értékes, kényes, fontos, és intim dolog, szerintem. Néhány hónapja a problémánk középpontja, hogy H. nem bízik bennem. Hogy miért? Ez az érdekes része a dolgoknak. Az édesapja miatt. Ezt nem írnám itt le, mert érint mindkettőnket annyira érzékenyen, hogy nem hiszem, hogy kulturált ember módjára tudnék erről beszélni.

Tudom, hogy ezen a bulin nem történt semmi rendkívüli, de a srácot, akinek a születésnapja volt, annyira nem ismerem, hogy mérget merjek venni rá, hogy nem tetszik neki H., és hogy nem tenne irányába lépéseket. Ettől kinyílik a bicska a zsebemben. Próbálhat meggyőzni, előre jelzem, hogy nem érdekel, ezt a dolgot lezárni szeretném, és nem magyarázkodásokba bocsátkozni. Amit az ember megtesz, azért ne magyarázkodjon. Hanem vállalja a következményeit.

Igyekszem magamból kiindulni, máshogy nem is tehetek. Én ilyen szituációban, mint férfi, inkább aludtam volna a földön, mintsem hogy kellemetlen szituációba hozzak embereket. Emlékszem a korábbi társulati bulikra. Nem éppen erkölcsös, fiatalos bohemitással fűszerezett alkoholtréning volt, néhány kivételtől eltekintve az összes. Aminek én is részese voltam, mi több, támogattam is. De történtek velem olyan dolgok az elmúlt évben, ami rádöbbentett, hogy már nem fér bele az értékrendembe az ilyesfajta Dionüszia. Nem tudhatom, mennyire hasonlított a pár nappal ezelőtti buli a többihez, de alapot ad a bizalmatlanságra. A baráti kör érdekel a legkevésbbé, a történteket illetően. Mert nyilván ők bármikor bárki mellé ledőlnek aludni, aki ivott, és tetszik nekik.

De Helgában csalódtam egy nagyot. Vagyis nem, nem csalódtam, inkább megdöbbentett. Nem hittem, hogy ez az ő értékrendszerébe belefér. Majd kiderült, hogy nem, nem fér bele, de akkor meg miért történt meg? A felelőtlenség? Vagy az alkohol? Egyik sem jó, mert mi a garancia, hogy következő alkalommal máshogy lesz? Egyik ok sem biztosít arról, hogy a jövőben ez megváltozik. De a baráti kör talán nincs tisztában bizonyos íratlan szabályokkal. Ami nekem már az életemnek a része, nekik még nem. Ami nem baj, addig éljen az ember,ameddig teheti! De ezek után nem lesz bizalmam az ilyen események felé, illetve feléjük sem. A többit pedig H-nak kell eldöntenie.

Azt hiszem, megint kaptam egy olyan feladatot az életemtől, amit meg kell oldanom. Nem tudom, mikor fog a kapcsolatunnk ezen túllépni. Vagyis én mikor fogok újra bízni.

R E F R E S H

Mint említettem, még tartozok az utolsó mondatokkal, amik H-val való kapcsolatomhoz tartoznak, ami a problémákat illeti...

Nos, jelentem, minden rendeződött, nincs az a probléma, amit ha megbeszélnek, nem javul picit... Nos, nálunk is ez történt, pontosabban abszolút módon meg tudtunk beszélni mindent!!! Ez jó érzés, mert az ember azért kapott intelligenciát, hogy éljen vele. Nem mindig könnyű, de mégis tenni kell, amit lehet, annak mindig van gyümölcse...:)

Rájöttem, kicsit felnőttem. Az élethez, a munkához, a családhoz, a Világhoz. A bennem rejlő gyerek ugyan még mindig él, és talán jobban, mint valaha eddig, de már tudok kezelni helyzeteket. És remélem mindig élni fog.:)

Reggel van, meleg van, vár a kerti munka, a szellemi feltöltődés, a frissen vágott fű illata, a kerti virágok illata, a szálló méhecskék vidám de szorgos zümmögése, egy másik világ, amit csak alig egy éve fedeztem fel, a saját életemben én lettem Kolumbusz, a Kristóf...:D

De ez így helyénvaló! Az ember fedezze fel magát, a lehetőségeit, a határait, és ezen határokat tágítsa, és használjon ki minden lehetőséget!!! Én ezt teszem, és élvezem!

A tavaszi zsongás mindenkire jó hatással van, rám is... Jó a zord, szürke téli napok után rápillantani a virágba boruló fákra, a bimbózó virágokra, érezni a nap adta energiát! Ez nekem a dopping, a drog. És erről nem akarok, nem tudok leszokni!:) Napfüggő lettem...:D

Mindenkinek, aki ifjúkori válságban van (és annak is, aki nem), melegen ajánlom, hogy menjen sétálni, figyeljen a körülöttünk levő világ rejtett szépségeire, és rájön, minden, amit túldimenzionálunk, csupán egy válaszok nélküli sötét kérdéshalmaz, amikre egyszerre akarunk választ kapni, és megérteni. Pedig van időnk. Lehet gyorsan élni, csak vigyázzon mindenki, nehogy csonkig égjen. A világ rohan, de sose szégyeljünk megpihenni!

A többit máskor, most megyek élvezni a jóidőt, vétek ilyenkor a gép előtt ülni!:) Tegyen mindenki így!:)

A másik fele...

Nem egyszerű úgy kapcsolatban élni, hogy ekkora korkülönbség van közöttünk. Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezt ne érezze egyikünk se, de a tegnap visszajelzés szerint ez még mindig kevés. H. megpendítette, hogy a szakításon gondolkozik. Vagyis már nehezen bírja. Nem tudom, mit tehetek, nem szeretnék rosszat neki, de szenvedni én sem szeretnék. Sokmindent toleráltam az elmúlt évben, nem is esett nehezemre, mivel szeretem. De ezek szerint akadtak dolgok, amiket nem beszéltünk meg. Már nevetségesnek érzem magam, hogy mindent tisztázni akarok, de úgy gondolom, enélkül veszett fejsze nyele... Gyerekesnek tart az egyik kortársa. Nem szoktam azon morfondírozni, hogy kinek mi a véleménye rólam, élek, ahogy bárki, a hibáimmal, az erényeimmel, a jó és rossz tulajdonságaimmal. Az élet az maga a jelen, a múlt és a jövő. Abbahagyni nem lehet, csak folytatni, csinálni kell, ameddig az Ég úgy akarja. Hiszek az Isteni gondviselésben, az eredendő emberi jóságban, talán még kicsit naívan, ettől lehetek gyerekes. Viselkedésemről nem tudok, és nem is akarok véleményt írni, ez nem az én dolgom. A hibáimat ismerem, azon nem lehet segíteni, aki saját hibát másoktól akarja megtudni.
H-val kapcsolatban még annyit, hogy megértem, bárhogy is dönt, de ha valaminek vége van, azt be kell látni. Ne szenvedjen egyikünk se, ne bántsuk a másikat. Szeretném, hogy folytassuk, de nem azon az áron, hogy ő szenved. Ez túl nagy ár. Csak remélni merem, hogy képes jól dönteni. Nehéz ezekről írni, mert minden mondata a szívembe mar, de sajnos ez velejárója a kapcsolatoknak. Ugyanazzal a kézzel lehet marni és símogatni...

Nem ennyi a történet, de a változatosság elvének keskeny partvonalán haladva most is dolgozni megyek. De igérem, még ma befejezem az eszmefuttatást.:)

2009.04.06.

Ennél frappánsabb cím nem jutott eszembe...
Sokaktól kaptam az intést: -Ne hanyagold a blogodat, Ernő...:)
Ez azt jelenti, sokan olvassák, vajon miért? Kíváncsiak rám? Vagy annyira elragadóan, humorosan írok, hogy nem lehet betelni vele?:) Lehet, hogy pályát tévesztett író vagyok, és meg kellene írnom a Hair folytatását, a Berger Vietnamban-t, Az arany ember gazdasági világválság-ihlette változatát: Az alu embert, vagy csupán egy regényt kellene írnom az életemről, ami nemcsak öntömjénezés cseppnyi egoizmussal, de még unalmas is lenne, hiszen az én életem csak nekem izgalmas...:) Tehát az utóbbit hanyagolom...
Nem véletlenül tűntem el. Összvéve mindennel, a színház egy teljes embert kíván. Nem beszélve a családi életemről, amire sajnos eléggé kevés időt tudok fordítani. Még nem tudom beosztani elég jól az időmet. Nem utolsó sorban, az egészségemre is ügyelni kezdtem, hiszen a fizikai igénybevétel aktív hiánya mély nyomot hagy az izmaimon és a szellememen is. Kaptam pár jelet, ami azt kívánja, hogy sportoljak, vagy legalábbis mozogjak eleget...Na de mennyi mozgás elég egy magamfajta 23 éves sutyeráknak? Ha mindennap megmásznám az Olymposzt, még az is kevés lenne... Tehát van feladat bőven...
De ami legjobban aggaszt, hogy a munka miatt elhanyagolom a családomat. Nem, ez nem a legjobb szó erre, nem tudok elget foglalkozni azokkal, akiket szeretek. A telefont már régóta csak H-val való beszélgetésre használom, különösebben nem érdekel, aki keres, talál, mintha nem mindig a színházban lennék...:D Ez volt a vidám fele a bejegyzésemnek, lassan, mihelyt rászánom magam, kiírom magamból azokat a gondolatokat, amelyeket így, írott formában az ember könnyebben megért, mint dagadó belső monológok sokaságában.
Igyekszem ezentúl kicsit gyakrabban írni, és jelentem, megkerültem, idő kellett, hogy rendezzem a soraimat, tudom, önző vagyok, de az vesse rám az első követ, aki nem az...:D