2009.04.06.

Ennél frappánsabb cím nem jutott eszembe...
Sokaktól kaptam az intést: -Ne hanyagold a blogodat, Ernő...:)
Ez azt jelenti, sokan olvassák, vajon miért? Kíváncsiak rám? Vagy annyira elragadóan, humorosan írok, hogy nem lehet betelni vele?:) Lehet, hogy pályát tévesztett író vagyok, és meg kellene írnom a Hair folytatását, a Berger Vietnamban-t, Az arany ember gazdasági világválság-ihlette változatát: Az alu embert, vagy csupán egy regényt kellene írnom az életemről, ami nemcsak öntömjénezés cseppnyi egoizmussal, de még unalmas is lenne, hiszen az én életem csak nekem izgalmas...:) Tehát az utóbbit hanyagolom...
Nem véletlenül tűntem el. Összvéve mindennel, a színház egy teljes embert kíván. Nem beszélve a családi életemről, amire sajnos eléggé kevés időt tudok fordítani. Még nem tudom beosztani elég jól az időmet. Nem utolsó sorban, az egészségemre is ügyelni kezdtem, hiszen a fizikai igénybevétel aktív hiánya mély nyomot hagy az izmaimon és a szellememen is. Kaptam pár jelet, ami azt kívánja, hogy sportoljak, vagy legalábbis mozogjak eleget...Na de mennyi mozgás elég egy magamfajta 23 éves sutyeráknak? Ha mindennap megmásznám az Olymposzt, még az is kevés lenne... Tehát van feladat bőven...
De ami legjobban aggaszt, hogy a munka miatt elhanyagolom a családomat. Nem, ez nem a legjobb szó erre, nem tudok elget foglalkozni azokkal, akiket szeretek. A telefont már régóta csak H-val való beszélgetésre használom, különösebben nem érdekel, aki keres, talál, mintha nem mindig a színházban lennék...:D Ez volt a vidám fele a bejegyzésemnek, lassan, mihelyt rászánom magam, kiírom magamból azokat a gondolatokat, amelyeket így, írott formában az ember könnyebben megért, mint dagadó belső monológok sokaságában.
Igyekszem ezentúl kicsit gyakrabban írni, és jelentem, megkerültem, idő kellett, hogy rendezzem a soraimat, tudom, önző vagyok, de az vesse rám az első követ, aki nem az...:D

Számadás II

Mint lejjebb ígértem, folytatom számadásomat a múlttal. Achilla írta: "Sose élj a múltnak...". Igaza van. Bár nem a múltnak élek, viszont tisztában vagyok vele, hogy a jelent és a jövőt nagyban színezi az ember múltja... Ezért érdemes rendszerezni azt!
Nos...
A korábbi munkahelyemmel kapcsolatban írtam legutóbb. Energiaáramlás terén elemezgettem a "Társulatnál" töltött éveimet. És szó, ami szó, nem jött energia, emiatt nem tudtam adni energiát. Ez rajtam is múlt, de elveszett a hitem. Egy olyan világban, ahol a hitetlenség az úr, és ahol az emberek elmennek egymás mellett (nemcsak szóban, CSELEKEDETBEN IS!!!), nehéz hittel élni. Nekem legalábbis nehéz. Vagyis nehéz volt. Két dolgot kaptam az új munkahelyemtől többletként. Megbecsülést, és pénzt. Az előbbi a lényegesebb, de az utóbbi sem elhanyagolható, hiszen akármennyire is nyitott lettem Isten felé, talán megbocsátható gyarlóság, ha az ember szeretne csekket feladni. Ez sajnos most a földi élet rendje. Minden más rajtunk múlik.

Visszatérve a számadáshoz, a legutolsó soproni előadás kapcsán éreztem először, hogy már abszolút nem hiányzik a Komisz hangulata. A Komiszban játszó emberek viszont annál jobban hiányoznak. Más ember lettem. Szívesen segítek, de szakmailag már nem értek egyet dolgokkal. Ennél mélyebbre nem mennék, mivel ezt páran el fogják olvasni, és nem szeretnék rosszat sem másnak, sem magamnak. Nem hiányzik, és pont. Az emberek viszont a szívemben élnek, és sosem fogom elfelejteni azt a sok szép emléket, amit nekik köszönhetek.

Többit, máskor, megyek alukálni, nem egyedül: Tüdő Gyulával...:S

Számadás

Sok ember életében eljön a pillanat, hogy számot adjon adjon magának. És talán a környezetének. Talán itt van a pillanat, hogy mérlegeljem a környezetem és a köztem levő kapcsolatot.

Sok minden történt velem az elmúlt pár hónapban. Hideg is, meleg is. A legmelegebb, hogy olyan munkahelyem lett végre, ahol fontosnak érzem magam, és ami a legfontosabb: megbecsülnek. Ettől sokkal nyugodtabb, és kiegyensúlyozott vagyok, ami nem volt rám jellemző az elmúlt egy-két évben.

Akad, aki skizofrénnek, beteg embernek állít be az ismerősei előtt, de nem haragszom rá, bárki bármit mondhat rólam, legfeljebb rosszul esik, de nem lesz az életem középpontja, hogy ezzel törődjek. Én nem fogok másról pszichológiai véleményt mondani, mert nem ezért élek. Olyan vagyok, amilyen vagyok, egyes ember szerint sérült, mások szerint már nagyon is megbízható, de akadnak, akik még szeretnek is.

A leghidegebb esemény a hitetlenség, és az ebből fakadó konfliktusok lettek. Ösztönös ember vagyok, azt szeretem, és ahhoz fordulok bizalommal, akikhez úgy érzem, megtehetem. De én is tudok tévedni. Ezt nehéz elfogadni, de már meg tudom tenni. Nem játékosként élek, hanem emberként. Nehezebb, de jobb érzés...:)

De akad egy konfliktus, ami képes mindent beárnyékolni. Édesanyám. Sok mindent elrontottam vele kapcsolatban, sokszor nem voltam vele őszinte. És ez fáj. Mert nem ezt érdemelte volna. Ha visszautazhatnék öt évet az életemben, másként cselekednék.Mert az ő világnézetét sokban befolyásoltam. De a hangulati változásait nem gondolom, hogy én okoztam volna. Már 7-8 évesen is emlékszem ebből fakadó veszekedésre, bár akkor a nővérem volt a "célpontban". Meg kell tanulnunk együtt élni, ami már talán rajtam nem múlik, ha nem megy együtt, akkor meg kell találni a megoldást. Még nem tudom, képes vagyok-e egy ilyen hangulatembert hosszútávon kezelni, de majd kiderül. Én sem vagyok könnyű eset, skorpió révén amit a fejembe veszek, abból nem engedek... De már tudok alkalmazkodni.

Van egy kérdés, ami mostanság nagyon foglalkoztat: a hála.

Magamból kiindulva próbálok közelíteni ehhez a fogalomhoz. Miért vagyok hálás? A rosszakért tudok-e hálás lenni, csak mert tanultam belőle? Talán még nem. Még nem vagyok elég bölcs, vagy elég naív...:) De számot kell adnom az előző munkahelyemmel kapcsolatban. Eljött ennek is az ideje, eddig féltem a feladattól, de mára úgy hiszem, meg tudom tenni.

2002 januárja óra voltam az előző munkahelyemen. Hihetetlenül szép dolgokat köszönhetek ennek, de legalább ennyi fájdalmat is. A hála fogalmi fejtegetése is az elmúlt 6 évre vezethető vissza. Az energiaáramlás, mint fizikai és szellemi folyamat, az ének tanulmányaim kapcsán lett a gondolkodásom része. És úgy éreztem, ez a végére igencsak egyoldalúvá vált. Energiát fektetni dolgokba. A Többi kifejtést majd máskor.

MEGTALÁLTUK OLIVÉRT!!!

Isten segítségével megtaláltuk Olivért, akit szerencsére befogadtak Völcsejen...
Többet máskor írok, rohanok vásárolni...:)
Gould

KATTINTS RÁ!!!

A kutyák szempontjából...

A kutyák szempontjából kétféle ember létezik: aki egyszerűen csak egy kutyának tartja őket, és aki a társának tartja.

Én a társamnak tartom, tartottam. Megszökött. Vagyis elmenekült. Fél a tűzijátéktól, és belemenekült az éjszakába... Hiába kerestem egész éjjel, sajnos eredmény nélkül jártam a lövői utcákat...

Olivér, ha még él, most fázik, éhes, mert világ életében lakásban aludt, és sosem kellett vadásznia. Csak abban reménykedhetek, hogy valaki megtalálta, és a ma éjjel kihelyezett felhívásokra majd reagál. Ha nem, akkor elvesztettem egy barátot, egy hűséges társat, aki mindig tudta, mikor kell vigasztalnia, mikor van erőm játszani... Velem aludt, ha csak ültem, mellém ült a fotelba... Elkényeztetett kutya volt, de intelligensen kezelte mindazt, amit kapott.

Egyre inkább úgy érzem, elvesztettem őt. Ezt egy gazdi megérzi. Vagyis tudja, gondol-e rá a társa. Ezt én nem érzem.

Emlékül, aki teheti, hallgassa meg a kutyusért Rufus Wainwrighttól a Halleluja című dalt.

És mindenkit kérek, vigyázzatok egymásra, mégha Szilveszteri buli is közeledik, és óvjátok a kutyusokat!!! Ők nem tudnak szólni, hogy félnek, és nincs választási lehetőségük, hogy szeretnének-e petárdát maguk mellé.

Karácsony előtt, közben, és után...

Szép jó reggelt mindenkinek!

Régen írtam már, bevallom, elfelejtettem jelszavamat, és minden lehetséges permutációt végigpörgetve sikeresen bejutottam eme remek rendszerbe!:)

Ezúton szeretnék megemlékezni örökbefogadott állatkánk hirtelen, és tragikus haláláról: Takács-Varga Szebiről, aki egy cukorfalat hörcsög volt, nemrég, kétéves korában magához szólította a mindenható...viccesnek tűnik, de nem az, én szerettem...

Karácsony?:) Igen! Húsevés hússal, bejgli bejglivel, mákos kifli zserbóval, és végeláthatatlan evés evéssel...:D Nomeg fekvés, filmnézés, Ernő-módra...Ez volt a karácsony...S mi a legfontosabb? Mindezt a CSALÁDOMMAL... Erre már jónéhány éve nem nyílt alkalmam, vagyis ha nyílt volna, akkor sem velük töltöttem volna, valamivel akkor sosem tudtam elszámolni magam felé, lelkiismeret furdalásom volt...
De megtört a jég, Rocky Balboa felállt a ring sarkában, véres szájába gyömöszölte kesztyűjével fogvédőjét, és mint az oroszlán, mely már hetek óta nem evett, veti magát áldozatára, és józanító balegyenesek közepedte rájön, hogy az élettel megküzdeni nem nehéz, ha van, ami motívál.
A karácsonyhoz nekem hozzátartozik a sok "zabálás" következtében történő súlynövekedés (megjegyzem, rámfér), és az ehhez kapcsolódó egészséges tunyaság...:)
Hiszen életem egyik legizgalmasabb három hónapján vagyok túl, volt mit kipihennem...
Úgy érzem, egyenesben vagyok. Sosem éreztem ilyen nyugalmat, és talán már nem is húzom fel magam olyanokon, ami nem az én dolgom. Már tudok másokra is figyelni, nem csupán magamra, bár 24-én elterveztem, hogy nem fogok telefonálni, ezzel biztosan szereztem embereknél pár fekete pontot, mert volt hívás, rengeteg. De folyvást cseng a telefonom, legalább ezen a pár napon megengedem magamnak, hogy néma üzemmódban leteszem a szoba legtávolabbi pontján, és nem reagálok, csak az ünnepre figyelek. Ez minden ajándéknál többet ért.
Mostantól rendszeresen írok, végre rájöttem a jelszavamra, vagyis:

VIGYÁZZ, BLOGWORLD, FOREST FUT, ÉS EGYSZER ODA IS ÉR!!!

Gould