T E L E F O N S Z Á M O M ! ! !

Kedves Mindenki!

Tegnap délutántól új telefonszámom van:

30/240-4123

Jövünk, mint a hunok!!!

Gyakrabban kellene időt szakítanom a blog vezetésére, mindig annyi mindent szeretnék írni, hogy úgy érzem, sosem jutok a végére...:)

Ha már Helgával való kapcsolatom mélypontját megismertétek, kötelességem elmondani, hogy ez a mélypont realizálódott.

Igaz a mondás, a szerelem át tud segíteni nagyon sok mindenen!

Tény, hogy a bizalom egy rendkívül kényes pontja az életemnek. Akkor tanulja meg az ember értékelni igazán, amikor már megtapasztalja, milyen, ha elveszíti azt. Én sem voltam egy jó ember. Sokszor, sok ember bizalmát eljátszottam, és csak most bánom meg igazán. Nem elég valakinél elérni, hogy bízzon bennünk, azt megtartani sokkal nehezebb feladat. Már egy éve úgy érzem, aki bízik bennem, nem csalódik, és bele kell törődnöm, akik csalódtak, azok "úgy is maradnak". Legalábbis egy ideig. Mert visszaszerezni a bizalmat, a magam részéről úgy gondolom, nem lehet. Teljesen nem lehet, ez biztos.

Éppen ezen téma mementóján kapcsolom Helgát a mondanivalómhoz. Bízom benne. Bíztam eddig is, de többrétű erőpróbára hívott, tudat alatt. A magyarázata alapján érthető minden lépése, és hiszek neki. Kevés ember van, akiben ennyire bízom, és akinek ennyire meg merek nyílni. Nincs titkolni valóm, de mindenkinek annyit, amennyit muszáj, vagy jól esik, de már semmi többet.

Azt gondolom, hogy nyílt ember vagyok, sosem zárkóztam el senki elől, azért mert nem keresek mindenkit a hét hét napján, attól még fontosak lehetnek a számomra. Ez egy újabb formája az önismeretnek, és jó érzés egyre inkább tisztában lenni magammal.

Lassan vége az évadnak, eljön a nyár, a Nemes-féle maszekmunkák időszaka, már ha egyáltalán mehetek hozzá dolgozni, úgy hallottam, nagyon jó stábja van ez időtájt, remélem ez így is marad, én meg már sokat felejtettem, de már a csapat miatt is szeretnék menni néha, az egyik legszebb időszaka volt az életemnek az ott töltött néhány hónap. De ettől függetlenül ez a nyár a családomé, a pihenésé, és egy picit majd a munkáé is lesz, terveim szerint.

Röviden ennyit, többet máskor! Kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok, és ne feledjük: Beethoven a zene Mozartja!

Reflectatio 1

Érdekes érzés, hogy ennyi bírálatot kapok, többnyire azoktól az emberektől, akiknek az előző bejegyzéseim szóltak. Mindenképpen reflektálni szerettem volna a reakciókra, de kivártam, amíg minden célcsatornához eljut az információ...

Kedves Sz.!

Azt hiszem, sok mindent meg kellene beszélnünk. Remélni merem csupán, hogy nem sértődtél meg azon, amit rólad írtam.
Elég sok dologban változtam. És változom. Mások az igényeim, máshogyan vélekedek olyan dolgokról, amik tavaly történtek. És mások a következtetéseim, amiket levontam. Az evés-iváshoz utoljára szeretnék hozzászólni, mivel értelmetlennek találom, hogy egy ilyen eseményt többször "magyarázzunk". Hallottam H. és már valamelyest olvastam a véleményedet is, már amennyit a telefonom engedett... (aki nem tudná, a telefonom teljesen rossz, sem telefonálni, sem hívást fogadni nem tudok, már az üzeneteket sem érzékeli, ezen a fórumon fogok jelezni, mihelyt sikerül végre sikeres lépéseket tennem). Nem tartalak felelősnek közvetlen módon a történtekben, mivel nem te tetted ezeket. Akivel erről beszélnem kellett, azzal megtettem, de belátásodra bízom, hogy közvetett módon tartod-e magad egy kicsit is felelősnek.
Emlékszem a Fertőrákosi tábor végére, ami eléggé eldurvult. Ott a felelős személy a Tamás volt. Miért? Kizárólag társulatvezető mivoltja miatt? Akkoriban úgy láttam, mára már úgy vélem, nem. Jelen véleményem szerint azért is ő a felelős, mert ő volt a rangidős, akitől elvárható, hogy ne hagyja, hogy az események elvadulhassanak. Na a mostani szituáció nem ennyire vad, ső, igazat megvallva, a ti szemszögetekből semmi sem történt. De más szemszögből igen, történt valami, ami íratlan szabályok alapján nem történhetett volna meg. Azt gondolom, hogy rangidősként, és házigazdaként ezt én nem így rendeztem volna, a megoldást én nem tudhatom, mivel nem voltam ott, és nem ismerem az információkat. Amennyit tudnom kell, annyit tudok, engem ebben az esetben, nem a ti életetek érdekel (természetesen érdekel az életetek, de jelen esetben felesleges ezt belekeverni), hanem a szerelmemé. Talán ennyi süketelésből kitűnt, hogy nem okollak, pusztán én ezt máshogyan intéztem volna, a kellemetlenségek elkerülése végett. Ha ezért haragszol, megértem, nem kérem, hogy érts velem egyet, csak arra kérlek, hogy fogadd el, az én értékrendembe ez már nem fér bele. De ettől még a tiétekbe beleférhet, az enyémbe is nagyon sokáig belefért. De változunk, mindenki változik. Magam részéről, mivel félreérthető, amit írtam, ezen az úton bocsánatot kérek tőled, nem kívántalak kellemetlen helyzetbe hozni, de a véleményemet elmondom, már nem hallgatom el, főleg nem azért, hogy ne konfrontálódjak. Talán ez egy új oldalam, ezért is érhetett meglepetésként, ezt megértem. Szóval remélem ettől még tudunk még majd beszélgetni, az APEH kapcsán még mindig szívesen segítek, jelezz, ha szükséged van rám!:)
Vigyázzatok magatokra, és egymásra is!:)

Bizalom?

Történnek velem a dolgok, mint bárki mással. Jók, rosszak egyaránt.

De a szülinapi bulit nem tudom hova tenni.

Ne haragudj kedves olvasó, nem hiszem, hogy érteni fogod, amiről írok, nem is baj, a lényeg, hogy én túltegyem magam ezen az egészen. Ittasan együtt aludni egy olyan sráccal, aki úgyszintén ittas, és talán tetszik neki H., hát ez így nekem nem fér bele az értékrendembe.

A bizalom egy rendkívül értékes, kényes, fontos, és intim dolog, szerintem. Néhány hónapja a problémánk középpontja, hogy H. nem bízik bennem. Hogy miért? Ez az érdekes része a dolgoknak. Az édesapja miatt. Ezt nem írnám itt le, mert érint mindkettőnket annyira érzékenyen, hogy nem hiszem, hogy kulturált ember módjára tudnék erről beszélni.

Tudom, hogy ezen a bulin nem történt semmi rendkívüli, de a srácot, akinek a születésnapja volt, annyira nem ismerem, hogy mérget merjek venni rá, hogy nem tetszik neki H., és hogy nem tenne irányába lépéseket. Ettől kinyílik a bicska a zsebemben. Próbálhat meggyőzni, előre jelzem, hogy nem érdekel, ezt a dolgot lezárni szeretném, és nem magyarázkodásokba bocsátkozni. Amit az ember megtesz, azért ne magyarázkodjon. Hanem vállalja a következményeit.

Igyekszem magamból kiindulni, máshogy nem is tehetek. Én ilyen szituációban, mint férfi, inkább aludtam volna a földön, mintsem hogy kellemetlen szituációba hozzak embereket. Emlékszem a korábbi társulati bulikra. Nem éppen erkölcsös, fiatalos bohemitással fűszerezett alkoholtréning volt, néhány kivételtől eltekintve az összes. Aminek én is részese voltam, mi több, támogattam is. De történtek velem olyan dolgok az elmúlt évben, ami rádöbbentett, hogy már nem fér bele az értékrendembe az ilyesfajta Dionüszia. Nem tudhatom, mennyire hasonlított a pár nappal ezelőtti buli a többihez, de alapot ad a bizalmatlanságra. A baráti kör érdekel a legkevésbbé, a történteket illetően. Mert nyilván ők bármikor bárki mellé ledőlnek aludni, aki ivott, és tetszik nekik.

De Helgában csalódtam egy nagyot. Vagyis nem, nem csalódtam, inkább megdöbbentett. Nem hittem, hogy ez az ő értékrendszerébe belefér. Majd kiderült, hogy nem, nem fér bele, de akkor meg miért történt meg? A felelőtlenség? Vagy az alkohol? Egyik sem jó, mert mi a garancia, hogy következő alkalommal máshogy lesz? Egyik ok sem biztosít arról, hogy a jövőben ez megváltozik. De a baráti kör talán nincs tisztában bizonyos íratlan szabályokkal. Ami nekem már az életemnek a része, nekik még nem. Ami nem baj, addig éljen az ember,ameddig teheti! De ezek után nem lesz bizalmam az ilyen események felé, illetve feléjük sem. A többit pedig H-nak kell eldöntenie.

Azt hiszem, megint kaptam egy olyan feladatot az életemtől, amit meg kell oldanom. Nem tudom, mikor fog a kapcsolatunnk ezen túllépni. Vagyis én mikor fogok újra bízni.

R E F R E S H

Mint említettem, még tartozok az utolsó mondatokkal, amik H-val való kapcsolatomhoz tartoznak, ami a problémákat illeti...

Nos, jelentem, minden rendeződött, nincs az a probléma, amit ha megbeszélnek, nem javul picit... Nos, nálunk is ez történt, pontosabban abszolút módon meg tudtunk beszélni mindent!!! Ez jó érzés, mert az ember azért kapott intelligenciát, hogy éljen vele. Nem mindig könnyű, de mégis tenni kell, amit lehet, annak mindig van gyümölcse...:)

Rájöttem, kicsit felnőttem. Az élethez, a munkához, a családhoz, a Világhoz. A bennem rejlő gyerek ugyan még mindig él, és talán jobban, mint valaha eddig, de már tudok kezelni helyzeteket. És remélem mindig élni fog.:)

Reggel van, meleg van, vár a kerti munka, a szellemi feltöltődés, a frissen vágott fű illata, a kerti virágok illata, a szálló méhecskék vidám de szorgos zümmögése, egy másik világ, amit csak alig egy éve fedeztem fel, a saját életemben én lettem Kolumbusz, a Kristóf...:D

De ez így helyénvaló! Az ember fedezze fel magát, a lehetőségeit, a határait, és ezen határokat tágítsa, és használjon ki minden lehetőséget!!! Én ezt teszem, és élvezem!

A tavaszi zsongás mindenkire jó hatással van, rám is... Jó a zord, szürke téli napok után rápillantani a virágba boruló fákra, a bimbózó virágokra, érezni a nap adta energiát! Ez nekem a dopping, a drog. És erről nem akarok, nem tudok leszokni!:) Napfüggő lettem...:D

Mindenkinek, aki ifjúkori válságban van (és annak is, aki nem), melegen ajánlom, hogy menjen sétálni, figyeljen a körülöttünk levő világ rejtett szépségeire, és rájön, minden, amit túldimenzionálunk, csupán egy válaszok nélküli sötét kérdéshalmaz, amikre egyszerre akarunk választ kapni, és megérteni. Pedig van időnk. Lehet gyorsan élni, csak vigyázzon mindenki, nehogy csonkig égjen. A világ rohan, de sose szégyeljünk megpihenni!

A többit máskor, most megyek élvezni a jóidőt, vétek ilyenkor a gép előtt ülni!:) Tegyen mindenki így!:)

A másik fele...

Nem egyszerű úgy kapcsolatban élni, hogy ekkora korkülönbség van közöttünk. Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezt ne érezze egyikünk se, de a tegnap visszajelzés szerint ez még mindig kevés. H. megpendítette, hogy a szakításon gondolkozik. Vagyis már nehezen bírja. Nem tudom, mit tehetek, nem szeretnék rosszat neki, de szenvedni én sem szeretnék. Sokmindent toleráltam az elmúlt évben, nem is esett nehezemre, mivel szeretem. De ezek szerint akadtak dolgok, amiket nem beszéltünk meg. Már nevetségesnek érzem magam, hogy mindent tisztázni akarok, de úgy gondolom, enélkül veszett fejsze nyele... Gyerekesnek tart az egyik kortársa. Nem szoktam azon morfondírozni, hogy kinek mi a véleménye rólam, élek, ahogy bárki, a hibáimmal, az erényeimmel, a jó és rossz tulajdonságaimmal. Az élet az maga a jelen, a múlt és a jövő. Abbahagyni nem lehet, csak folytatni, csinálni kell, ameddig az Ég úgy akarja. Hiszek az Isteni gondviselésben, az eredendő emberi jóságban, talán még kicsit naívan, ettől lehetek gyerekes. Viselkedésemről nem tudok, és nem is akarok véleményt írni, ez nem az én dolgom. A hibáimat ismerem, azon nem lehet segíteni, aki saját hibát másoktól akarja megtudni.
H-val kapcsolatban még annyit, hogy megértem, bárhogy is dönt, de ha valaminek vége van, azt be kell látni. Ne szenvedjen egyikünk se, ne bántsuk a másikat. Szeretném, hogy folytassuk, de nem azon az áron, hogy ő szenved. Ez túl nagy ár. Csak remélni merem, hogy képes jól dönteni. Nehéz ezekről írni, mert minden mondata a szívembe mar, de sajnos ez velejárója a kapcsolatoknak. Ugyanazzal a kézzel lehet marni és símogatni...

Nem ennyi a történet, de a változatosság elvének keskeny partvonalán haladva most is dolgozni megyek. De igérem, még ma befejezem az eszmefuttatást.:)